Tegnap reggel az egyes villamoson egy fiatal fiú Izmaelt olvasott, a régebbi (Föld Napja Alapítvány) kiadásban. Már szinte megszólítottam, hogy jöjjön a klubba, aztán mégis az internet mindenhatóságára bíztam az ügyet... Legközelebb bátrabb leszek, azt hiszem.
Újabb szösszenet: a hármas metróval utaztam, amikor a Deák és az Arany között az alagútban hirtelen elaludtak a fények, és a kocsi lassan, fékezés nélkül megállt. A vezető többször beleszólt a hangosbemondóba, hogy kis fennakadás van, várnunk kell... aztán a külső fények is kihunytak, csak két gyerek élvezte a rendkívüli eseményt, a felnőttel elkezdtek mobil-telefonálni.
Egy rövid percre végigjártam a gondolatot, hogy már nem jutunk ki a föld alól, vagy nem lesz érdemes a felszínre jönni. Milyen az, amikor egy kultúra leáll?
1 megjegyzés:
Ismerős érzés!
Megjegyzés küldése