Vagy valahogy másként...

Korábban már írtam egy listát az akoholbetegek felnőtt gyermekeiről. Janet G. Woititz a könyve tizenhárom mondatát úgy járja körül, hogy először kifejti azok kialakulásának körülményeit, majd a kör megtörése címen beszél a lehetséges kiutakról is. Elsősorban a magam következetes feldolgozása miatt írom be ide az összegzéseket. Bízom abban, hogy másoknak is segítségül szolgálhatnak, hacsak annyira, hogy jobban meg tudnak érteni egy alkohollal érintett családban felnőtt embert.

A szerző nem árul zsákbamacskát. Többször leszögezi, hogy az alkoholbetegek gyermekei és az alkoholbetegek gyermekeinek gyermekei sem többé, sem kevésbé nem károsultak érzelmileg, mint azok a gyerekek, akik másféle, de feszült helyzetben élnek. Az alkoholizmus nem formálhat kizárólagos jogot a lelki kínban szenvedő gyermekekre...

1.A) Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei találgatják, hogy mi a normális

Ez nagyban hasonlít ahhoz, amit a homoszexuálisok éreznek, mielőtt előbújnak a rejtekhelyükről. Eddigi életüket azzal töltötték, hogy védekeztek, nehogy bárki is megtudja róluk az igazságot, óriási zavart szenvednek el. Sokat gondolkodnak azon, hogy mit éreznének, ha normálisak lennének, ezért aztán mások bizonyos információkkal nem rendelkeznek róluk. Miközben azt találgatják, mi a helyénvaló, amiatt aggódnak és esnek kétségbe, nehogy mások megsejtsék, hogy ők ezt korántsem tudják. Társaik emiatt nem kerülnek zavarba. Ők viszont nem szertnének butának látszani. Amikor ilyen kijelentésekkel talákoznak, hogy "Csak azok a kérdések rosszak, amelyeket nem kérdeznek meg" - ők nem mondanak semmit hangosan. De magukban azt suttogják: "Ezt gondolja ő...! De ha tudná, hogy...!"

Lehet, hogy te is azt gondolod: otthoni életed az enyhén őrült és a rendkívül bizarr helyzetek között váltakozott. Mivel csak ezt az otthoni életed ismered, a mások által "enyhén őrültnek", vagy "rendkívül bizarrnak" tartott dolgok megszokottak voltak számodra. Kaotikus, egyik napról a másikra átvészelt életed mellett részben a fantáziádban éltél. Olyan világban, amelyet egyes-egyedül te alkottál, amilyen az otthonod lenne, HA...; ahogy a szüleid érintkeznének egymással, HA...; amilyen dolgokat tehetnél, HA... Olyan életet építettél, amely valószínűleg kivitelezhetetlen elképzeléseken alapult. Irreális fantáziákat arról, hogy milyen lenne az élet, ha a szülőd kijózanodna; és jóllehet ezek segítettek a túlélésedben, de csak még inkább fokozták a zavarodat is.

Tévésorozatokat néztél, és feltételezted, hogy az emberek tényleg úgy élnek, mint ott. Azokban az otthonokban, amelyekben jártál, minden más volt, mint a tiedben, és a vendéglátóid valószínűleg figyeltek arra, hogy jól érezd magad náluk. De ha nem is így tettek, akkor sem tudtad átérezni, hogy milyen lehet az élet valaki másnak az otthonában, mert a valóságban nem éltél ott. A tipikus otthonokból származó gyerekek tudják, hogy ezek a tévéfilmek nem mutatják reálisan az életet. Az emberek meseként nézik, és vagy élvezik, vagy idegesíti őket a látott üdeség és tökéletesség, de pontosan tudják, hogy a valóságban senki sem él úgy, és mindennek nem mindig lesz okvetlenül jó a vége.

Lehet, hogy abban is bizonytalan vagy, hogy mit szabad mondanod és érezned. Egy körülhatárolt, jellegzetesebb helyzetben nem kell az embernek tojáson lépkednie. Nem szükséges megkérdőjeleznie, vagy elnyomnia az érzéseit. Te ezt tetted, és ez összezavart. Az alkohol befolyásolta családban nehezebb reálisan elkülöníteni a dolgokat egymástól, mint a "normális" családban.

1.B) Így kell ezt csinálni! Vagy valahogy másként...

Fontos, hogy felismerd: nincs olyan, hogy normális. A normális egy olyan mítosz, mint a Mikulás. Hasznosabbak más fogalmak, mint amilyen például a "jól működő", vagy a "rosszul működő". Mi működik jól számodra? Mi van a hasznodra? Mi szolgálja legjobban a te érdekeidet? Ez a hozzáállás ésszerű, de emberről-emberre, családról-családra változhat.
Elhitted a normalitás mítoszát, és ezáltal kialakítottad az ideális én, az ideális mások és az ideális családról való elképzelésedet. Ez rendkívül megnehezítette az életedet. Mivel ez az ábránd nem valósulhat meg, sokszor elítéled magad, mert az élet nem úgy alakul, ahogyan te szeretnéd.

Ahogy nőttél, legtöbbször az volt a tapasztalatod, hogy semmibe vettek. Olyan érzésed volt, hogy az élet jobb lett volna, ha te nem születtél volna meg. Úgy érezted, hogy amit te gondoltál és mondtál, az nem fontos...

Fontos számodra, hogy beismerd, ha nem tudsz valamit. A nem tudás beismerése egy társaságból ezt a választ csalogatja ki: "Örülök, hogy ezt mondtad! Ezt én sem tudtam." Használd ki azoknak a támogatását, akik hajlandóak tanulni, felfedezéseket tenni, és nem pusztán aggodalmaskodni amiatt, hogy nem tudják azonnal a helyes válaszokat.
Hajlamos vagy idejekorán visszahúzódni, és úgy dönteni, hogy ösztöneid nem hitelesek. Bízz bennük, a legtöbbször helyesen megmondják, miként viselkedj az adott körülmények között.

A tökéletesség nem elérhető, és az erre való törekvés óriási aggodalmakat okoz. Az ember próbálhat elérni bizonyos célokat, de a tökéleteség, mint cél, nem hordoz magában értékelhető jutalmakat. Amikor fiatalabb voltál, nem tanultad meg, hogy hogyan oldd meg a problémákat. Inkább elkerülted, mintsem megoldottad volna. A legnagyobb probléma az alkoholista otthonában, hogy a családtagok nem szívesen szembesülnek a valósággal.

Nem létezik olyan, hogy "normális". Csak valóság van, amelyet saját magad alakíthatsz olyan emberek segítségével, odaadásával, akiket érdekel a fejlődésed, hajlandóak és szeretnének ebben részt venni - ezáltal megerősítve a saját fejlődésüket is.