Az antiszemitizmus rendkívül összetett és bonyolult jelenség. A rasszista antiszemitizmus teljesen tudománytalan biológiai-faji világnézetre épült, és határozott keresztényellenességgel is párosult. Mégis felmerül a kérdés: a modern antiszemitizmusnak nincsenek-e keresztény gyökerei? Mennyiben írhatók a közelebbi és távolabbi múltban elkövetett antiszemita bűntettek a rejtett, hamisan vagy helyesen értelmezett keresztény üzenet rovására?
A zsidóellenesség - legalábbis részben - a keresztény egyházak évszázados antijudaista tanítására és igehirdetésére vezethető vissza. Óriási hatása volt a zsidók politikai és társadalmi helyzetére a római birodalomban a konstantini fordulatnak, a "pogány" állam átmenetének "keresztény" államba. Olyan kiváló egyházatyák, mint a milánói püspök, Szent Ambrus vagy a konstantinápolyi Aranyszájú Szent János is kivették a maguk részét a zsidógyűlölet szításából, bár az igazság kedvéért hozzá kell fűznünk, hogy a császárokkal és császárnékkal sem bántak kíméletesebben. Meg kell kérdeznünk, hogy voltak-e, és ha igen, akkor milyen mértékben zsidóellenes érzelmek, netán antijudaista teológiai tanítások a Konstantin előtti időkben. Sajnálatos módon igennel kell felelnünk erre a kérdésre is, ha például Tertullianus Adversus Judaeos című traktátusára gondolunk.
Nem utasíthatjuk el a belátást, hogy már az újszövetségi Szentírásban is találhatók antijudaista módon értelmezhető kijelentések. A keresztény bibliamagyarázók páratlan leleménnyel bizonyítják - és teljesen igazuk van -, hogy a közismert zsidóellenes kijelentéseket képtelenség antiszemitizmusként értelmeznünk, hiszen maga János evangélista is zsidó volt; valamint abban a történelmi-társadalmi összefüggésben, amelyben íródtak, korántsem volt antiszemita élük. Edward Schillebeeckx szerint az Újszövetségben olvasható kritika a zsidó próféták kritikájának mintájára alakult ki, nem magára a zsidóságra irányult, nem Izraelre mint egészre, hanem csak a nép vezetőire és hatalmasaira. A diaszpórában élő hellenista zsidók - s ebben az időben már ők voltak többségben - gyakran bírálták a Jahve-hitet merőben a jeruzsálemi templomra koncentráló honfitársaikat. Nyilvánvaló, hogy az Újszövetségben elsősorban zsidó-keresztények bírálják a zsidókat. Csakhogy az átlagos bibliaolvasó, aki nem ismeri az első század történelmét, aki nem tud héberül és arámul, aki nem ismeri ki magát a talmudista irodalomban, hogyan láthatná be mindezt, ha nem figyelmeztetik rá? A magyarázatokkal kiadott Szentírás-fordítások sem hívják fel a figyelmét az antijudaizmus tarthatatlanságára. Inkább emlegetik "A zsidók nemzeti gőgjét", vagy például az egyik legkeményebb "antijudaista" szakasszal (Jn 8,30-47) kapcsolatos jegyzet - "a sátán az atyátok… ti nem vagytok az Istentől valók" - "a hitetlen zsidóságról" beszél.
De akárhogyan is áll a dolog Mt 27,25 ("Vére rajtunk és fiainkon!"); Jn 8,44 stb. értelmezésével, nem tüntethetjük fel ezeket - és a hozzájuk hasonló helyeket - olyan színben, mintha nem hatottak volna a későbbi antiszemitizmusra, annál is kevésbé, minthogy a későbbi keresztény teológia zsidóellenes fejtegetései úgyszólván mindig ezekre a helyekre hivatkozva állítják, hogy "a zsidó nép önmagát átkozta meg", hogy "a zsidók ördögfiak", hogy "hitetlenek és megátalkodottak", hogy "Krisztus-", sőt "istengyilkosok". Minden bizonnyal nem kerülhető meg a kérdés; nem függ-e össze az újszövetségi polémia magának a kereszténységnek a keletkezésével? S mivel a kereszténység leglényegesebb megkülönböztető jegye a zsidósággal szemben a Jézus Krisztusba vetett hit, felmerül a kérdés, hogy az antiszemitizmus gyökerei nincsenek-e adva magával a krisztológiával, vagyis azzal a keresztény hittel, hogy Jézus a Messiás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése