- ezzel a címmel jelent meg 1986-ban Szenes Sándor interjúkötete, melyhez Nyíri Tamás írt előszót "előszó helyett". A következőkben az ő gondolatmenetét követjük. A könyv keresztények és zsidók egyéni sorsa, visszaemlékezései alapján tesz fel súlyos kérdéseket. Beszél olyan egyházi személyekről, püspökökről is, és hívő keresztényekről, akik felsőbb segítség nélkül, kellő anyagi eszközök híján is megkísérelték a lehetetlent; mentették az embereket.
Mi volt a történelmi egyházak erkölcsi csődjének az oka? Mivel magyarázható, hogy egyes papok, lelkészek, kolostorok, egyházi intézmények és keresztény világiak egyértelmű hősiessége és áldozatkészsége ellenére, az egyház, mint egész, mint testület és szervezet nem fordult szembe kellő időben a modern, tömeggyilkos antiszemitizmussal?
Bár a zsidó nép irtását nem hívő keresztények szervezték meg és hajtották végre, bár nem egyházi áldással és jóváhagyással hurcoltak el százezreket hazánkból is, a lakosság keresztény többségének hallgatása, mulasztása és semmittevése a zsidók tömeges elhurcolásának és elpusztításának láttán csak részben menthető talán a keresztények bűntelen nem tudásával, a megfélemlítéssel, a terrorgépezet ellenállhatatlan erejével. Kétségtelen, hogy a történelmi egyházak vezetői a harmadik zsidótörvényt már nem szavazták meg, de nem annyira emberi együttérzéstől indíttatva, nem a nyomorultak iránti szolidaritásból, hanem inkább egyházféltésből. Egyházközpontú-jogászi gondolkodásuk következtében tulajdonképpen csak a megkeresztelkedett zsidókért emelték fel szavukat, jobban mondva nem is értük, hanem azok ellen a hátrányos megkülönböztetések ellen, amelyek már az egyházak jogait is sértették.
Az auschwitzi krematóriumok tüze azonban nemcsak az egyházi intézmény válságára világított rá, a kéményekből áradó füst magát a keresztény istenfelfogást borította homályba, teológiai rendszerével és spiritualitásával egyetemben. Olyan esemény történt, amihez fogható talán csak a konstantini fordulat volt az egyház életében. A zsidók elhurcolása és kivégzése nem csak az évszázad gonosztette, hanem olyan világ- és üdvtörténeti vészjelzés, amely szükségképpen fel kell hogy szólítson a visszaemlékezésre és a teológiai gondolkodás gyökeres átalakítására. Lehet-e lírai költeményt írni Auschwitz után - kérdezte Th. W. Adorno 1945-ben. Azt azonban, hogy lehet-e Istenről beszélni és teológiát művelni, nagyon sokáig nem kérdezték meg. Nem elegendő csupán visszaidézni a több mint hatvan évvel ezelőtti vészjelzést, hanem újra kell gondolnunk egész keresztény teológiánkat: gondolkodásunkat és beszédünket Istenről, a Szentírásról, a názáreti Jézusról és a kereszténység kezdeteiről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése