Gandhi rokkája

Árpi kollégám ma adta a kezembe nyomtatásban az alábbi cikket. Felkínálom számotokra.

Satish Kumar:
AZ ÖNELLÁTÁS FILOZÓFIÁJA

Az indiai függetlenségi mozgalom ugródeszkája a közösségi technika vagy az önállóság technikája volt, és ez volt a sarkalatos pontja annak az elképzelésnek is, amelyet Gandhi az új társadalomról kialakított. A rokka szimbolizálta azt az egész technikai mozgalmat, amelynek célja az önállóság volt. Gandhi szerint a brit uralom csak attól erősödhetett meg, hogy lerombolta a falusi iparok, mesterségek és munkaigényes technikák hálózatát. Ha tehát gyengíteni akarjuk és meg akarjuk törni az idegen uralmat országunkban - így érvelt Gandhi -, akkor olyan fajta technikát kell létrehoznunk és gyámolítanunk, amely nem teszi szükségessé, hogy a központosított, nehéz technikától függjünk. És akkor a britek sem tudnak majd többé kizsákmányolni bennünket.

Gandhi azt kérdezte:
"Mi az oka a jelenlegi zűrzavarnak? Az egyik nemzetnek a másik által történő kizsákmányolása. A nagy géprendszerek és a személytelen technika, amelyek lehetővé tették ezeknek a nemzeteknek, hogy kizsákmányoljanak másokat. Ezért az európaiaknak meg kell változtatniuk szemléletüket, ha nem akarnak összeroskadni annak a jólétnek a súlya alatt, amelynek kezdenek rabszolgáivá válni."

Majd így folytatta:
"Előbb-utóbb tudomásul kell venni azt a tényt, hogy nem személytelen városi dzsungelekben, hanem falvakban és kis közösségekben kell élniük az embereknek. A városokban nagy profitokat és jó kereseteket vágnak zsebre az emberek, de ezt csak az teszi lehetővé, hogy kiszívják a falusi tömegek vérét."

Gandhi szembenállása a gépesítéssel és iparosítással azon a meggyőződésen alapult, hogy ezek növelik a versenyt, és lehetővé teszik, hogy a gazdagság kevesek kezében halmozódjék fel, akik mit sem törődve az emberek millióival még a kenyeret is kiveszik a szájukból. India vonatkozásában bolondság a munkaerő-megtakarítása végett tőkeigényes gépeket tervezni, mikor a tőke kevés, munkaerő viszont van bőven.

Ezért mondta Gandhi:
"Munkát takarítunk meg, miközben emberek ezreinek nincs munkájuk és éhen halnak az utcán. Munkát és megélhetést akarok biztosítani nemcsak az emberi faj egy részének, hanem mindenkinek. Nem akarom, hogy néhányan meggazdagodjanak a közösség rovására. Bízunk abban, hogy Európa felismeri azt, ami magától értődik, irányt változtat, és kiutat talál az erkölcsromboló ipari életformából."

Gandhi úgy vélte, hogy a tömegtermelés óriási, világméretű katasztrófához fog vezetni, hacsak nem kerül sor ugyancsak tömegméretekben és egyidejűleg az elosztásra is.

"A tömegtermelés nem vesz tudomást a fogyasztó valódi igényeiről. Ha a tömegtermelés önmagában erény volna, akkor képesnek kellene lennie arra, hogy vég nélkül megsokszorozódjék, márpedig a tömegtermelésnek megvannak a maga határai. Ha minden ország átvenné a tömegtermelés rendszerét, akkor nem volna elég nagy piac termékeik számára. Ekkor le kellene állnia a tömegtermelésnek."

Gandhi szilárdan meg volt győződve arról, hogy a világválságért a tömegtermelés őrülete felelős. Ez felelős azért, hogy a termelés bizonyos területeken összpontosul. Ezért egyenlőtlen az elosztás. Ha ott történnék a termelés és az elosztás is, ahol a dolgokra szükség van, nem volna nagy probléma az elosztás. A termelés decentralizációja azt jelenti, hogy az emberek maguknak termelnek, az önállóság technikájának pedig olyannak kell lennie, hogy segítse az embereket felszabadulni a kevesek által történő kizsákmányolás alól. A jelenlegi technika könnyűvé teszi az emberek kizsákmányolását; az önállóság technikájának a lehető legkisebbre kell csökkentenie a kizsákmányolás lehetőségét.

Gandhi azt mondta:
"Amikor ugyanott történik a termelés és a fogyasztás, megszűnik az a kísértés, hogy vég nélkül és bármilyen áron folyton gyorsítsák a termelést. Ekkor megszűnnének a mai gazdasági rendszer végeláthatatlan bajai és nehézségei. Az elosztást egyenlővé lehet tenni, ha a termelés helyben történik, más szóval: ha az elosztás egyidejű a termeléssel. Az elosztás nem lesz egyenlő mindaddig, amíg termékeinek elhelyezése végett valaki uralkodni akar a világ más piacain. Meg kell tehát szüntetnünk a központosított tömegtermelést a tömegtermelés technikájával együtt, és olyan tömegtermelést kell bevezetnünk, amely a tömegek által történő termelésen alapul. Az önállóság technikája olyan tömegtermelést tesz majd lehetővé számunkra, amely az emberek saját otthonában folyik. Ez a technika nem fogja zsúfolt, egészségtelen gyárakba terelni az embereket, hanem az egyéni termelést fogja milliószámra megsokszorozni, és a társadalom valódi szükségleteit fogja kielégíteni. A lehetőleg kevesebb ember által, rendkívül bonyolult gépek segítségével történő termelés tiszta őrület és a kizsákmányolás okos módja. Az önállóság technikája az egyszerűség technikája kell, hogy legyen: hogy el lehessen helyezni az emberek millióinak otthonában. Egy ilyen technikánál a forgalomban levő pénz munka, és nem fém. Bárkinek, aki használni tudja munkaerejét, van ilyen pénze, és van gazdagsága."

Gandhi szerint a központosított technika a legbiztosabb út a munkanélküliséghez:
"Egy szervezett és iparosodott országban csupán rögzített és korlátozott útjai vannak az alkalmazásnak: a munkások szakértelemre tesznek szert egy bizonyos fajta gép kezelésében. Nem tudnak azonnal átváltani az egyik munkáról a másikra, és óriási problémává lesz a munkanélküliség. A központosított technika a tömegek kiszolgáltatottságának, valamint a kevesek monopóliumának és kiváltságainak technikája. Míg a decentralizált technika az önállóság technikája mindenki számára."

Ezenkívül a központosított technika azt kívánja, hogy az emberek alkalmazkodjanak a gépekhez, míg az önállóság technikája tud alkalmazkodni az emberhez. Az önállóság technikájának segítenie és támogatnia kell a mesterségeket, nem pedig lerombolni. Ezért kísérletezett Gandhi a rokka különféle típusaival, és amíg börtönben volt, tervezett is egy új fajtát. Ezt a bizonyos rokkát a börtön után Yervada chakrának nevezték el. Ez egy fadobozban rögzített és könnyen hordozható kerék. Gandhinak az volt a szokása, hogy ezzel a rokkával font, mialatt politikai gyűléseken vagy vitákon vett részt, vagy interjúkat adott. Saját maga font minden szövetet, amit használt. És az ő példája nyomán indiaiak százezrei, akik teljesen elfelejtették ezt a mesterséget, ismét fonni kezdtek. Voltak nagy fonó-gyűlések, amelyeken több ezren jöttek össze egy-két órára, és azt a hatalmas gombolyaghegyet, amit az alatt az idő alatt fontak, a függetlenségi mozgalom javára ajánlották fel. Példa volt ez a tömegek által történő termelésre. Ugyanakkor, amikor Gandhi a gyárilag készített brit szövetek bojkottját és nyilvános elégetéseit szervezte, megpróbálta újjáéleszteni a hazai kézi fonóipart. A britek tönkretették ezt, és ezért az indiai gyapotot Angliába kellett exportálni, hogy ott szövetté dolgozzák fel, majd pedig visszaexportálják Indiába. Ám Gandhi nem azt akarta, hogy a brit tőkéseket indiai tőkések váltsák fel, és indiai városokban építsenek gyárakat, hogy azután ott zsákmányolják ki testvéreiket; olyan technikát akart, amelyet minden faluban és minden otthonban lehet használni. Díjat írt ki annak, aki olyan rokkát talál fel, amellyel a fonó annyit tud keresni otthon, amennyit egy gyárban keresne. Ez a találmány nem született meg Gandhi életében, halála után viszont Ambar Nath feltalált egy négy orsóval ellátott kereket. Ez a kerék megvalósította Gandhi álmát, és feltalálója megkapta a díjat. Ezt a készüléket nevezik Ambar chakrának.

Gandhi számára az önállóság technikája nem korlátozódott a szövésre és fonásra. Laboratóriumot állított fel a papír-, a cipő- és a cukorkészítés, valamint a rizshántolás, az őrlés, a szántás, a nyomtatás és más egyebek alkalmas eszközeinek és technikáinak kikísérletezésére és feltalálására. Ezekhez a gépekhez az energiát az izomerő, az állati vonóerő vagy a metán szolgáltatta. Támadta az emberi ürülék felhasználását akadályozó hindu előítéletet és a szárított tehéntrágya tüzelő gyanánt történő elégetésének falusi gyakorlatát. Síkra szállt az emberi és állati ürülékből előállított metán alkalmazásáért, valamint a ganéjnak trágyaként történő felhasználásáért. A metángáz nagyon sikeresnek bizonyult, mivel az indiai éghajlat épp a megfelelő hőmérsékletet biztosítja az anaerob bomláshoz. Ezt a gázt főzésre és világításra használják. Gandhi nemcsak ösztönözte a kézművességet és a kis méretű technikákkal történő termelést, hanem ragaszkodott ahhoz is, hogy az emberek csak olyan dolgokat használjanak, amelyek ezekkel a módszerekkel készültek.

Gandhi úgy találta, hogy a hagyományos malomkövek nagyon nehezek, és csak lassan lehet velük dolgozni, ezért kisebb technikai változtatást eszközölt. A fából készült középső rész helyett golyóscsapágyon forgó csavart alkalmazott. Ez lehetővé tette, hogy a felső követ magasabbra vagy alacsonyabbra állítsák, s ezáltal finomabban vagy durvábban őröljenek. Az emberek első ízben lettek képessé arra, hogy minden nap elegendő lisztet őröljenek saját mindennapi kenyerükhöz, és ne legyenek többé rászorulva a malmokra, amelyek megsemmisítik a búza tápértékének egy részét.

Gandhi látta, hogy a traktorokra és a traktorok működtetéséhez szükséges importált olajra támaszkodó mezőgazdaság idegen uralomnak szolgáltatná ki Indiát. És fölöslegessé válnának az ökrök, amelyeket hagyományosan szántásra használtak. Ha hústermelés céljából tartanák meg őket, ez azt jelentené, hogy az eltartásukhoz földet kellene felhasználni, holott máris túl nagy a népesség. Gandhi azt jósolta, hogy végül is az embereknek maguknak kell szántani és a földet túrni, ezért olyan ekéket talált fel, amelyekkel két ember szánt: az egyik húzza az ekét, a másik pedig belenyomja az ekét a földbe és egyenesen tartja a barázdát. Vetőekét is szerkesztett két személy részére: az egyik itt is az ekét húzza, a másik pedig egyenként potyogtatja a magokat egy csövön keresztül, és így a vetőmag nem vész kárba, mint a hagyományos szórva vetésnél. Gandhi rishi-kheti-nek (a bölcsek mezőgazdaságának) nevezte ezt.

Gandhi nemcsak feltalált szerszámokat, hanem szervezett egyesületeket is, hogy használják ezeket, létesített üzleteket, hogy árusítsák e szerszámokat és a velük készített termékeket, és iskolákat alapított, ahol ennek a technikának az alkalmazását tanították. Üzletek ezrei árusítottak kézműipari termékeket, az ő módszereivel termelt élelmiszereket, bőrárukat, amelyeket természetes halállal kimúlt állatok bőréből készítettek, khadi-t (kézzel font, kézzel szőtt, kézzel festett kelmét), és hulladék anyagból kézzel készített papírt. A Gandhi-féle ashramokban és közösségekben ezerszámra képeztek ki munkásokat és küldték őket utána a falvakba, hogy megújítsák, újból megteremtsék és helyreállítsák a haldokló közösségi technikát. Gandhi nem attól volt lángelme, hogy eljutott ezekig a gondolatokig, hanem attól, hogy el tudott indítani egy mozgalmat, amely átültette a gyakorlatba ezeket a gondolatokat.

Indiában természetesen még mindig virágzanak a hagyományos technikák, és nem szorulnak újjáélesztésre. Egyedül Benares városában 20.000 családot tartanak el a selyem szárit szövő takácsok, akik selyem- és aranyfonalat szőnek össze. A britek előtt egész Indiában elterjedhetett volna ez a művészet, ma viszont már csak néhány eldugott sarokban maradt fenn.

A falvakban mindenki ért a házépítéshez. Az emberek fából, sárból, kőből, levelekből és nádból építenek maguknak házat. A földek öntözéséhez még megvannak a vödrös vízikerekek. De napjainkban újból megnőtt az érdeklődés a hazai és a hagyományos technikák iránt, valamint alkalmazási és tökéletesítési lehetőségeik iránt.

Tévedés volna azonban e technika sok sikeréből arra következtetni, hogy a fejlődésnek ez a fő iránya Indiában.

A kormányhivatalok többsége, az ipari minisztérium, a tervbizottság, a nyugati iskolázottságú elit, a városi iparvállalkozók még mindig azt tartják kívánatosnak, hogy nyugati minta szerint iparosítsák Indiát, és központosítsák a termelési eszközöket. Ám a nehézipar kudarca nyugaton talán ismét elgondolkoztatja az indiaiakat, és lehetővé teszik számukra, hogy elkerüljék azokat a hibákat, amelyeket a nyugat elkövetett.

Amikor a nyugati gondolkodású indiai elit látja, hogy a nagyszabású és bonyolult technika gigantizmusával, belső erőszakosságával és a Dinoszauruszra emlékeztető vonásaival az összeomláshoz közeledik, akkor megtanulhatja új szemmel látni Gandhi prófétai látomását a kis méretű, decentralizált, egyszerű, erőszakmentes és munkaigényes technikákról, és megpróbálhat valóban indiai megoldásokat keresni India problémáira.