2008. március 21., péntek

Csak a csend

A köztünk, bennünk zajló események néha érdekes fordulatokat tudnak venni. Van ideje a lázas keresésnek, a tevékeny fázisoknak. Van, amikor kétségek látogatnak meg, felborul a korábban biztosnak hitt világrend. Mégis a legnehezebbnek tűnik várni. Amikor nem történik semmi különös, peregnek a percek, az órák és napok, szinte hiába. Közben annyiszor születik majd párolog el a remény, hogy ez a szellemi játék is unottan csúszik ki a kezemből.

Nagyhét, nagyböjt... nagymise, kismise... semmise. Csak a csend. Isten ebbe a hallgatásba burkolózna, hogy megtalálhassuk?

Az "Isten nem létezik" mondat mellett, illetve az "Isten létezik" mondat igazsága ellen szóló filozófiai érvek meglehetősen gyönge lábon állnak. A valóság annyira kétértelmű, hogy bőven akad érv mindkét nézet követői számára. Akkor miért találtak mégis meghallgatásra a prófétáik? Valószínű, hogy nem filozófiai érvek hatására leszünk ateistává, hanem azért érvelünk úgy, mert már előzetesen így döntöttünk. Az ateizmus filozófiai megfogalmazása nem ok, hanem következmény: az ember, a világ előzetesen átélt és tapasztalt léthelyzetének a kifejtése. Ezért olyan találó a Gólem-legenda, amikor azt tanítja, hogy a technikai fejlődés következménye "Isten halála" a társadalomban.

Megtörténhet azonban, hogy az elméleti keresztény gyakorlati ateistaként él, az elméleti isten-tagadó pedig a hívőket megszégyenítő módon. Továbbá senki sem képes megállapítani abszolút bizonyossággal, még maga az egyén sem, hogy mi megy végbe a lelkében, helyesebben a lelke mélyén. Az Isten "szó" elfogadása nem jelenti szükségképpen az általa jelzett valóság igenlését, amint a "szó" tagadása nem zárja magában szükségképpen az élő Isten elutasítását.

"Aki hisz Istenben, sokkal nehezebben beszél róla… Az Isten szó tulajdonképpen közszó" – vallja Jelenits István egyik interjúban. Isten mégsem azonos a bibliai adatok összességével. Gabriel Garcia Marquez Száz év magánya egy közösségről szól, ahol a feledés betegsége tör rá az emberekre. Nem alszanak, és lassanként mindent elfelejtenek. A falu vezetője rájön arra, hogy ez veszélyes, ezért feliratokat készít mindenről, hogy később, amikor már mindent elfelejtenek, mégis tudják, hogy mi mire való. A tehén alá odaírja, hogy ez tehén, a húsa ehető és a teje iható, a falu közepére pedig tesz egy táblát, és ráírja, hogy "Van Isten". Ekkor Marquez úgy folytatja, hogy rendben, csak az a gond, hogyha tényleg mindent elfelejtünk, akkor ennek a szónak a jelentősége is elvész számunkra. Hiába őrizzük a feliratot: "Van Isten", ha nem vagyunk kapcsolatban vele, nincsenek közösen átélt perceink, napjaink.

A csöndben talán ma megszólal újra...

Nincsenek megjegyzések: