2008. március 15., szombat

Háromnegyedik vágányon

J. K. R. belülről ismeri a szegény emberek lelkét. Jól kitapintható ez abban a beszélgetésben, amit Ron és Harry folytat a Roxfort Expresszen. A szegény család varázslócsemetéje is vágyakozik a jobb ruhák, édességek és baglyok után, emellett szemérmesen elrejti uzsonnáját és álmos patkányát, Makeszt. Van valami titkos szégyen abban, ha nem tudsz olyan körülményekkel dicsekedni, mint az átlag. Egyszer megtörtént velem, hogy hétvége után nem tudtam a kollégiumba visszautazni, mert nem volt semmi pénzünk otthon. Anyukám mire visszaérkezett kölcsönkérő (és nyilván megalázó) körútjáról, már lekéstem az egyetlen buszjáratot. Éjfél körül, eléggé elkésve csöngettem fel álmából Pitykét (az ügyeletes nevelőtanárt), akinek határozottan azt állítottam, hogy elaludtam. Szerencsére a sötétben nem kellett nagyon a szemébe néznem.

Harry pedig, aki inkább nélkülöző életet élt eddig a rokonai házában, őszintén megosztja újonnan nyert gazdagságát. (Lehet, hogy komolyan vette a Gringotts bank feliratát: Ha csak vinnél, de nem hozol, / Fejedre csak bajt halmozol.) Nem az a gazdag, akinek sok van, hanem aki sokat tud adni. A nagylelkűség az ilyen nincstelen-dúsgazdagok kiváltsága lenne?

A kollégiumok világa, belső életét tekintve sok hasonló vonást mutat a vasfüggönyön innen és túl. Visszaemlékszem arra, amikor tizennégy évesen bekerültem a középiskolai internátusba. Arra a sok-sok kérdésre, ami olykor szorongással töltött el, főként a "beavatott" felsőbbéveseket figyelve. Az új iskolára, ami tele volt meglepetésekkel, érdekes tanárokkal, cimborákkal. Még az értesítő levél is előbujt az emlékeimből, amiben részletezik a szükséges holmikat: pl. egy db díszpárna... Persze bagoly egy szál se.

Most megyek vissza olvasni.

1 megjegyzés:

assam írta...

díszpárna ... röhögnöm kell ezen... mennyire keptelen... biztos azert, hogy otthon erezzek magukat a szerencsetlenek...akkor is kulonos...abszurd