2008. március 22., szombat

Mugliföldön jártunk

Úgy hidd el, akarom mondani: ugyhiddel, hogy Bajnán írom a mai bejegyzésemet.

Bár nem vagyok még H. P. szakértő, megkockáztatok egy nagyobb gondolatsort vele kapcsolatban. Emellett nyitott vagyok a korrekcióra is, ha túlhajtanám a képet. No lássuk hát! A következő foglalkoztat: a hivők és nem hívők interpretációja egy anyagi valóságra vonatkozik. Itt történik velük a húsvéti titok, életünk és halálunk ugyanazok a csillagok nézik végig.

A könyvekben két világ él egymás mellett, pontosabban egymásban. Hiszen csak egy Egyiptom, egy London és egyetlen karácsonyi szünet (azaz időszámítás) létezik. Más-világi dialektusban egy a hit, egy a keresztség és egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki felkelti napját minden teremtményére...

Van átjárhatóság a két társaság között. Valódi hit kell hozzá, hogy a varázsló belépjen a kilenc és háromnegyedik vágány peronjára. A nem látható dolgok felőli bizonyosság - mondjuk másként. A mágusság nem születéssel szerzett előjog, sőt kvibli-sorsa is juthat az ember-gyerek, vagy kicsoda. És Hermione származása sem korlátozta őt arra, hogy muglipályán maradjon. A megtérés, mondjuk a magunk nyelvén, nem válogat családi környezet és anyagi helyzet alapján. Jól értesült barátaim szerint a hetedik könyv végére sem fog kiderülni, hogy Herry anyukája hogyan csatlakozott a furcsa emberek gyülekezetéhez. Gondolom egyszer csak jött neki is egy levél, bagoly, vagy egy Mc Galagony formájú macska. A kegyelem látogatása szintén ritkán előre felkonferált. Csak úgy, magától történik velünk-bennünk-átalunk és értünk is.

Amikor van egy titkunk, sokféleképpen kommunikálhatjuk azt. Érezhetik a környezetünkben lévők úgy, mintha becsaptak volna az orruk előtt egy ajtót, rajta hatalmas piros betűkkel, hogy "TILOS A BEMENET!" Az is járható út - igaz nehezebben -, hogy nem akarjuk feltörni a dió héját; tudjuk úgy élni a belső önkormányzatunkat, közösségi életünket (Mágiaügyi Minisztérium), hogy az titokszerűségében jön közel hozzánk, nem bántva társainkat (muglivédelmi törvények). A másféleség nem tesz szükségszerűen idegenné. Használhatjuk egymás találmányait (autót, telefont...) saját céljaink megvalósításához, különösebb asszimilációs kényszer nélkül. Még érdekessé is teszi a dolgok folyását, ha nem azonnal a begyakorolt, szinte unásig ismételt rituáléinkat vetjük be. Hátha van a másiknak számunkra tartogatott, még fel nem fedezett (ki nem csomagolt) igazsága.

Olyan nagy ez az erdő... - mondja Micimackó egy feldolgozás szerint. Elférünk benne mindannyian.

2 megjegyzés:

Balázs írta...

Érdekes ez a megközelítés. Nem vagyok benne biztos, hogy ha Rowling olvasná, akkor azt mondaná rá, hogy "Na végre! Annyi rajongó között legalább egy valaki van, aki megértette, aki rájött a kódolt üzenetre!" De azt se hiszem, hogy tiltakozna az ilyen interpretáció ellen: tényleg olyan nagy az erdő...

Többek között ezért tartom nagyon klassz dolognak ezt az egész HP-sorozatot: mert miközben teljesen más, mint a valóságunk, pont olyan, mint a valóság -- következésképpen mindenki azt láthat bele, ami épp jólesik neki. Vallást, pszichológiát, ezotériát, romantikát, tanatológiát, társadalomkritikát -- bármit. Tényleg elfér benne minden, különösebb erőltetés nélkül. A könyv eléri azt, hogy a (bármilyen) olvasója tudatelőtteséből felszínre hozza, strukturálja és megvilágítsa a már valahol meglévő, de rejtett, homályban kavargó gondolatokat.

És mi több lehetne egy könyv célja (már azon túlmenően, hogy még szórakoztat és nevettet is)?

Névtelen írta...

Ez nagyon tetszik! Es az egesz blogod is, megha a varakozok sora nem is engedte, hogy teljes egeszeben elolvassam. Jaj, tenyleg nagyon orulok neki!

Endogen opiat