2010. július 19., hétfő

Vége az ötödik hétnek

Összecsúsztak a hetek, így a következő egy hónapra elosztva hozom a maradék anyagot. A Camino úgyis arról híres, hogy az idő összezuttyan, kisimul és tágul egyszerre.

A kontemplációban az a meggyőződés vezet minket, hogy a lélek mélyén ott pislákol az igazi élet. Ott jelen van és csak meg kell nyilatkoznia. Erre alapozva a mi feladatunk egyedül megengedni hogy megtörténjen, és arra fülelni, ami igazi természetünkből fakad. Onnan tisztánlátás, egység, erő és szeretet jön. Átadjuk magunkat annak, amit kapunk, ami történik, megmutatkozik számunkra. (A szenvedésre való készség és a jelenléttel való kapcsolat elég.)

Abban a pillanatban, mikor valami újat tapasztalunk meg, sokszor önkéntelen felötlik bennünk a vágy, hogy ezt megtartsuk. Mintha azt mondanánk magunknak: "Most végre megvan!"
A lelki dolgokat nem tudjuk birtokolni. Az igazi gazdagságot ajándékba kapjuk. Ha meg akarjuk őrizni magunknak, kicsúszik a kezünk közül. Ha viszont megmaradsz a puszta csodálkozásban és odaadod magad ennek, ez egyre mélyebbre vezet. Még intenzívebben fogod érezni: tanácsos magadat alapvetően függetleníteni a pillanatnyi tapasztalattól. A meditáció olyan amilyen, úgy sikerül, ahogy sikerül és úgy jó, ahogy alakul. (Nem lehet elrontani...)

Nem kell tudnod, hogy jól meditálsz-e. Igényed az ellenőrzésre már nem a jelenlétre irányul, hanem a cselekedetekre. A létből magából jön a biztonság. Ehhez bármikor visszatérhetsz. Ez kiszorít minden más bizonytalanságot. Mindig kéznél van, amikor magadba szállsz. Ezt kívülről senki sem veheti el tőled.

1 megjegyzés:

Ria írta...

Pilinszky János: Itt és most

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.