Ma este antikváriumban jártam, és az eladó addig ajánlott újabbnál-újabb használt könyveket számomra, míg egyik valóban megtetszett: Rossz gyerekek pedig nincsnek. A peadógiai gondolkodás megváltoztatásáért. A szerző, Henning Köhler több verse is gazdagítja a szöveget. Az Alkonyi arcot a nyolcéves Sophie-nak ajánlja, aki időnként a családjánál talált menedéket, és "minden oka megvolt arra, hogy szomorú és zárkózott legyen..."
Elsősorban az a finom, tapintatos figyelem tetszett meg benne, amivel a kislány felé fordul, keresi a kapcsolat lehetséges függőhídjait. A némaság és a csend nem jelent feltétlenül elfeledkezést és hidegséget. A szavak kiolthatják a közöttünk épülő barátság tüzét. A szeretet csodáját, ha bekövetkezik - mondja Pilinszky - némaság kell, hogy óvja-takarja. Ami ünneplő, azt nem koptatjuk... Azzal birtokoljuk, hogy nem érünk hozzá egy ujjal sem.
Az EMK által gyakran ismételt empátia egyik sarokköve ez a zsiráfos figyelni tudás, odafordulás, a saját indulataim és igényeim keretek között tartása. Ebből az értő és szívből jövő érdeklődésből születik meg a viszony, az ünnep.
Íme a vers:
Az ablaknál állsz, és arcod
megint az alkonyi arc,
kilencéves idegen arc.
Szomorú vagy? Félek, mint mindig.
Mondj valamit. Arcod megint az alkony.
Miért is félek! Nem beszélsz velem?
Állsz az ablaknál - ezt már ismerem,
mintha a benn kinn lenne.
Mint egy hajléktalan, aki titokban
vágyai házát kerülgeti.
Fázol, látom a válladon.
Pedig meleg van itt: fűtött a szoba. Mennem kellene.
Ilyen fázás ellen
nem segít félénk kérdezősködésem.
Bosszankodom, mert szeretnélek megvigasztalni.
Megbékíteni. Nincsenek igényeim.
Szükséged van valamire? - Nem tudom. Nem. Hagyj békén.
Miért is félek!
Mintha valahol odakint, távol, közel
lenne elérhetetlen otthonod, vigasz-országod.
Ha szükséged van rám... hisz tudod...
Mintha az ablak üvegtenger lenne,
és mögötte, karnyújtásnyira, megközelíthetetlen távolságban
lenne bensőd, mentsvárad ...
Hogyan írjam le alkony-arcodat,
honvágy-arcodat,
semmibe révedésedet.
Honnan jöttél? Hová kívánkozol?
Hol van az üvegtengeren túl?
Hol van a sehova?
Türelmetlenségem megtöri
a honnan és a hová
látását.
A használat, az igénybevétel, az érvényesítés,
a célirányosság,
hogy félelmed látni vélem, és áldicséretem rád ontom,
ugyancsak megtöri.
Ott, ahol mindegyikünk lakott
az ideje előtti időben,
ahová semmibe néző tekinteted megérkezik,
ahol a remény lélegzet, vagy inkább lélekfény,
ahol te választottál engem, és én felismertelek,
ott néha veled lehetnék
egy alkonyi másodpercben,
ha sikerülne nekem
a hallgatás,
a várakozás,
az elengedés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése