- ez a kérdés csak első olvasatra okafogyott. Valóban túl vagyunk már az ezredfordulón. A címben szereplő mondat XVI. Benedek pápának 1979-ben (müncheni bíboros-érsek korában) megjelent, A mustármag reménye c. művéből származik. Tehát mintegy negyedszázaddal ezelőtt a következőképpen gondolkodott erről:
"Csak aki önmagát adja, az teremt jövőt. Aki csak tanítani akar, aki csak másokat szeretne megváltoztatni, az terméketlen marad. Az Egyház jövője ma is csak azoknak az erejéből fakadhat és fakad, akik mély gyökeret eresztettek, és hitük tiszta gazdagságából élnek. Nem azok építik az Egyház jövőjét, akik csak előírásokat gyártanak. Nem is azok, aki mindig csak az adott pillanathoz alkalmazkodnak. Azok sem, akik csak másokat bírálgatnak, de saját magukat tévedhetetlen mércének tekintik. Tehát azok sem, akik csakis a kényelmesebb utat választják, akik kitérnek a hitből folyó szenvedés elől, és hamisnak, elavultnak, zsarnokoskodásnak és törvényeskedésnek nyilvánítanak mindent, ami az embertől követel valamit, rosszul esik neki, vagy önfeláldozásra készteti. Mondjuk meg pozitívan: az Egyház jövőjét most is - mint mindig - a szentek fogják újjáalakítani.
A mai krízisből ezúttal is olyan holnapi Egyház fog kibontakozni, amelyik sokat veszített. Kicsi lesz, kénytelen lesz sok mindent előről kezdeni. Virágzása idején létesült épületeinek nagy részét már nem tudja megtölteni. A hívek számának csökkenése következtében sok társadalmi kiváltságát is le fogja adni. Az eddigihez viszonyítva sokkal inkább önkéntes közösségként jelenik meg, amelyhez csak egyéni döntéssel lehet csatlakozni. Mint kis közösség, sokkal jobban igényli majd egyes tagjainak kezdeményezését. Bizonyára új hivatali formái is lesznek, és pappá fog szentelni különféle hivatásokban működő bevált keresztényeket is. Ily módon gondoskodik a sok kisebb egyházközségben, illetve összetartó társadalmi csoportokban a rendes lelkipásztori munkáról.
A hit és az ima fog ismét a középpontba kerülni, és a szentségeket megint istentiszteletként éli meg az Egyház, nem pedig liturgikus alakításként. Az Egyház bensőségesebbé válik, nem fog politikai megbízatására hivatkozni és semmilyen irányzattal sem kacérkodni. Nem lesz könnyű dolga, mert a kikristályosodás és a tisztulás folyamatában jó néhány értékes munkatársat elveszít. Szegény lesz, a kicsinyek Egyháza. A folyamatot még az is nehezíteni fogja, hogy a szektás szűklátókörűséget és a kérkedő makacsságot egyaránt ki kell majd küszöbölni. De a sokféle leválás megpróbáltatása után a bensőségesebb és leegyszerűsödött Egyházból nagy erő fog kiáradni. Ugyanis abban az apróra megtervezett világban az emberek kimondhatatlanul magányosak lesznek. Majd ha Isten már egészen eltűnt, megtapasztalják teljes és borzasztó szegénységüket. Akkor majd a hívők kis közösségét, mint valami egészen újszerűt fogják fölfedezni, mint reményt, ami őket is érinti, mint választ, ami után titkon mindig sóvárogtak. Meg vagyok győződve, hogy az Egyház nagyon nehéz idők elé néz. Valóságos válsága még jóformán alig kezdődött meg. Jelentékeny megrázkódtatásokkal kell számolni.De abban is egészen biztos vagyok, hogy végül mi fog megmaradni. Nem a politikai istentisztelet, hanem a hit Egyháza. A közéletben valószínűleg soha többé nem lesz olyan hatalom, mint a közelmúltig. De ismét fel fog virágozni, és az embereknek otthont jelent, ahol életet kapnak és a halálon is túlmutató reményt. Az Egyház egész történelmén keresztül mustármag marad. Mindig a Szentlélek megfoghatatlan erejéből él, sohasem szervezetének időközben kifejlesztett hatalmából. Talán a mai óra áldása, hogy kényszerülünk újból fölismerni ezt. Talán kellett, hogy sok nehézség (1Tessz 1,6) érjen bennünket, érje az Egyházat, hogy újra megtudjuk, miből él, - ma is a mustármag reményéből, nem pedig terveinek és struktúráinak erejéből."
Lehetne így is.
1 megjegyzés:
Köszi a tanácsot!
Megjegyzés küldése