A humanista "Gandhi"

Ritkán hangoztatott tény, hogy Erasmus nem csupán Luther kortársa, de egyben rendtársa is volt. A szent Ágoston reguláját követő szerzetesek közé léptek be mindketten, útjuk azonban igen korán elágazott más-más irányba. A kolostori öltözetből és fegyelemből a rotterdami mester inkább csellel igyekszik szabadulni, előbb Cambray püspöke mellé szegődik, latin titkárnak, majd mecénásokat keresve tanul a Kontinens és Anglia híres egyetemein

Nevezték őt a "keresztény respublika élő lelkiismereté"-nek is, mivel írásaival fel akarta rázni a nyugati világot. Az uralkodóknak szánt intelmeit nem kisebb személyiségnek ajánlotta, mint Habsburg Károlynak, az eljövendő német-római császárnak; akit már tizenöt évesen (1515-ben) Németalföld tartományainak urává iktatnak be, egy év múlva spanyol társuralkodó, valamint Nápoly és Szicília királya, a választófejedelmek jóvoltából pedig 1519-től viseli a császári koronát. V. károly 1556-ban - talán éppen a humanitas erasmiana ösztönzésére - lemond a trónjáról és kolostorba vonul.

A mű tanítása szerint a keresztény fejedelem Krisztus helyettese (nem a pápa!) A nyugati kereszténység legjelentősebb teológusa, a valóban Róma-barát észak-afrikai püspök: Aurelius Augustinus sem tartja semmire Róma püspökének egyetemes jogi primátusát. I. Leó (440-461) elsőként felveszi a pogány főpapok pontifex maximus címét, VII. Gergely (1073-1085) a pápát már egyeduralkodónak tekinti, és még a császárt (IV. Henriket) is térdre kényszeríti Canossa váránál. A pápaság csúcspontját III. Ince (1198-1216) valósította meg, aki a vicarius Christi (Krisztus helytartója) címet részesítette előnyben.

A hatalom birtoklása és gyakorlása Erasmus gondolkodásában nem magánügy, hanem közkincs, mint a város kútja. Ebből merít mindenki, amennyiben az tiszta, a maga egészségére. A rossz fejedelem viszont mérgezi a vizet és a levegőt, megölve alattvalóit. A csupán külsőségekben tobzódó uralkodókat vásári mutatványosoknak bélyegzi. A nép műveltségének kiterjesztése kapcsán pedig egyértelműen síkra száll a lányok iskolai neveléséért, a női egyenjogúság első követeként. Külön fejezetet szentel az adózás és törvényhozás szerteágazó kérdéseinek. Rávilágít az újkori pénzgazdálkodás buktatóira, leleplezi a kialakulófélben lévő jogi formulákat, melyek szentesítik az eredeti tőkefelhalmozás korára jellemző kíméletlen módszereket. Kifejti, hogy a leghasznosabb adó a takarékosság, a háborús kiadások eltörlése. A luxuscikkek adóztatását javasolja, a mindennapi szükségletekkel szemben. Szerinte a jó uralkodás legbiztosabb ismérve az is, ha minél kevesebb törvényt szerkesztenek. Keserű megjegyzése, hogy a törvényhozók eleve úgy szerkesztik meg a jogszabályokat, hogy "hálójukat" a nagy madarak átszakítják, a legyek azonban fennakadnak benne.

Európa első polgárának, ennek a politikai hangsúly nélküli, vérbeli demokratának Stefan Zweig állított méltó emléket: "[Erasmus] meggyőződése szerint erőszak nélkül, kölcsönös engedékenységgel csaknem minden ellentét eltűnnék emberek és népek között, hiszen az ellentétek maguk is az emberi akarat határán belül mozognak; csaknem minden ellentmondást ki lehetne egyenlíteni, ha a lázítók és túlzók nem feszítenék túl a harci íjat. Ezért szállt szembe Erasmus a vallási, nemzeti és világnézeti terület papi ruhában vagy professzori talárban megjelenő fanatizmusával, minden megértés született és esküdt lerombolójával, minden osztály és faj vakbuzgóival, mereven egyoldalú gondolkodóival, kik valamennyien halotti engedelmességet követelnek a maguk véleménye számára, s minden más nézetet megvetésre méltó eretnekségnek vagy galádságnak neveznek. Ahogy ő maga nem erőszakolta senki másra nézeteit, olyan határozottan utasította vissza valamennyi vallási vagy politikai hitvallás kényszerét is… Mert az ellentétek harmonikus és a humanizmus szellemében történő egybefoglalása volt Erasmus hivatása és életcélja… a háborút, mint a belső ellentétek legdurvább és legerőszakosabb megnyilvánulását, különösképp összeegyeztethetetlennek érezte az erkölcsösen gondolkozó emberiséggel…

A tömeg számára a kézzelfogható, a konkrét mindig közelebb fekvő lesz az elvontnál, ezért talál könnyen hívekre minden olyan politikai jelszó, amelyik eszme helyett ellentéteket, kényelmesen megfogható, körülírható ellentéteket hangsúlyoz valamelyik osztály, fajta vagy vallással szemben, hiszen a fanatizmus hitvány lángját legkönnyebben a gyűlölet lobbantja fel. Az összekötő, a nemzetiségen túlemelkedett, közös emberi ideál, az erasmusi gondolat … sohasem hozza meg azt az elemi izgalmat, amit a saját országa határán vagy vallási közösségén kívül élő ellenség világos elkülönítése jelent. - veti papírra Zweig 1934-ben, röviddel a II. világháború kitörése előtt, majd így folytatja: - A százezer és millió harcos közül senkinek sincs több bátorságra, erőre és erkölcsi határozottságra szüksége, mint a kiegyenlítés emberének, ki nem hajlandó magát egy csoport szenvedélyének, egyoldalú gondolkodásának alárendelni. És itt kezdődött Erasmus tragédiája… Martinus doktor kemény parasztökle egyetlen ütéssel szétzúzta mindazt, amit Erasmus finom, csak írótollal felfegyverzett keze gyengéden igyekezett összekötözni… De - s ez a legfontosabb - megőrizte szellemi kincsét, korának irtózatos gyűlöletviharában óvta meg az emberiségbe vetett hitét…

A reformáció hatalmas színpadán Erasmus háttérbe szorul. Hitük és szellemük őrjöngői drámaian töltik be sorsukat. Husz megfullad a lobogó lángok közt, Savonarola a firenzei máglya áldozata lesz. Servetet a vakbuzgó Kálvin küldi máglyára. Mindenki utolér tragikus órája; Thomas Münzert izzó fogókkal kínozzák, John Knoxot gályapadhoz szögezik, miközben Luther szétterpesztett lábban áll a német talajon, és a császár és a birodalom ellen világgá kiáltja: Nem tehetek másképp! Morus Tamás és John Fisher feje hóhérbárd alatt hullik le, a kappelni mezőn holtan találják Zwinglit - mind megannyian felejthetetlen alakjai a történelemnek, hívő dühükben, eksztatikus szenvedélyükben, kegyetlen sorsukban egyaránt nagyok és igazak. Mögöttük azonban felgyullad a vallási őrjöngés vészt hozó lángja: a parasztháborúk lerombolt várai Istent káromlóan hirdetik az ellentétes Krisztus-magyarázatok nyomát, a harminc és száz évig tartó háborúk kifosztott tartományai, apokaliptikus vidékek vádlón kiáltják az ég felé a merev fanatizmus földi esztelenségét… Mikor a többiek részegen tombolnak, ő hallgat s elnémul. De ideje újból eljön…"

Az általa képviselt harmadik erő, a megbékélés katolikus humanizmusa nem juthatott számottevő szerephez Róma és Wittenberg mellett. Az Erasmus-követő Reginald Pole bíborost, VIII. Henrik unokaöccsét később épp határozatlansága miatt nem választják meg pápának. A választást csekély többséggel az a Caraffa kardinális nyeri meg, aki a konzervatív-reakciós csoport vezéregyénisége és a központi római inkvizíció megalapítója.