A keresztény egyház által őrzött négy evangélium szinte kizárólagos forrás Jézus személyére vonatkozóan. Egyéb történeti források alig mondanak érdemleges információt róla. Néhány ókori keresztény író (Jusztinosz, Tertullianus) arról tudósít, hogy Pilátus hivatalos jelentést küldött Tiberiusnak Jézus peréről, és hogy ez az irat a császári levéltárban megtalálható. Az írott anyag azonban a népvándorlás pusztításaiban csaknem teljesen megsemmisült.
A 2. század elején három római író beszél Jézusról és a keresztényekről: a fiatalabb Plinius, Suetonius és Tacitus.
Ifjabb Plinius, mint helytartó 112-ben így ír Trajanus császárhoz: "Mindenütt elterjedt ez a babona… Isteneink templomai üresen állnak… Egypár hívőt (keresztényt) elfogattam, és kínpadra vonattam, de nem találtam egyebet, mint babonát. Meghatározott napokon napkelte előtt összejönnek, és Krisztusnak, mint Istennek dicsőítő éneket zengenek. Úgy tartottam, hogy azokat, akik Krisztust megátkozzák, szabadon kell bocsátanom, de ilyenre nem lehetett rábírni a keresztényeket." (Levelek X, 97) - A továbbiakban utasítást kér, hogyan lépjen fel a keresztényekkel szemben.
Suetonius 110-120 között írta a Caesarok élete c. történeti művét, amelyben a Caesartól Domitianusig élt 12 uralkodó életrajza szerepel. Ebben szól a keresztényekről: Claudius császárról (Kr.u. 41-54.) említi, hogy ő űzte ki a zsidókat Rómából (vö. ApCsel 18,2), akik "bizonyos Krisztus izgatására folyton lázongtak". Tévedésből a zsidókat azonosítja a keresztényekkel, akik Jézus halála után két évtizeddel már a birodalom fővárosában is jelentős számú csoportot képeztek.
Publius Cornelius Tacitus Kr.u. 55-től 120-ig élt. Ő a legnagyobb római történetíró. Trajanus császár idején, 112 és 116 között Asia római provincia (a mai Kis-Ázsia) prokonzula volt. Elhatározta, hogy megírja az Augustus halálától (Kr.u. 14.) Domitianus haláláig (Kr.u. 96.) terjedő század történelmét. Ennek a nagy műnek első részét Annales (a.m. Évkönyvek) néven ismerjük. 16 könyvben tárgyalja Tiberius, Claudius és Néró uralkodásának éveit. Néró uralkodásának idejéből rendkívüli eseményként írja le Róma égését, amely Kr.u. 64. július 18-án a Circus Maximusban tört ki, és hamarosan az egész városra kiterjedt. A 14 kerület közül 10 porig égett. A nép körében elterjedt az a suttogó vélemény, hogy a tűzvészt maga a császár rendezte, hogy újjáépíthesse a várost. Aztán Tacitus így folytatja: "Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Néró másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Júdeában, e métely szülőhazájában, hanem a Városban [Rómában] is" (Annales XV, 44).
Nagyon fontos, nem keresztény szövegtanú található még Jézusról Josephus Flavius: A zsidók története c. munkájának 18. könyvében. Így ír: "Ebben az időben lépett föl Jézus, egy bizonyos ember, ha egyáltalán embernek lehet őt nevezni. Mert csodákat művelt, tanítója volt azoknak, akik örömmel fogadták az igazságot, és sok zsidót meg görögöt is maga köré vonzott. Ő volt a Krisztus. Népünk vezetőinek vádjára Pilátus kereszthalálra ítélte; de akik hűségesek maradtak hozzá, azok nem tagadták meg a szeretetét. Harmadnapon megjelent nekik feltámadottan, ahogyan ezt Isten prófétái megjövendölték, és még ezer más csodálatos dolgot is megjövendöltek róla. A szekta ma is létezik, és alapítójukról Christianinak hívják őket" (XVIII, 3, 3). A legtöbb kutató azon a véleményen van, hogy a szöveg egy részét (a piros betűs részeket) keresztény kéz toldotta be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése