"A hagyományos társadalmak egyik jellegzetessége a számukra magától értetődő ellentét az általuk lakott terület és az azt körülvevő ismeretlen és meghatározatlan tér között. A terület, amelyen élnek: a »világ« (pontosabban: »a mi világunk«), a kozmosz; a többi már nem kozmosz, hanem egyfajta »másik világ«, idegen, kaotikus tér, amelyben kísértetek, démonok és »idegenek« (akiket a démonokkal és a holtak lelkével azonosítanak) lakoznak.” (Mircea Eliade: A szent és a profán)
A "mi világunk" olyan univerzum, amelyben a szent már megnyilatkozott. A vallásos ember számára a tér nem homogén: törések, szakadások találhatók benne, amelyek minőségileg különböznek a többitől. "Ne közelíts ide! - szól Isten Mózeshez az égő csipkebokorból - Old le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!" (Kiv 3,5) Ennek az erővel feltöltött, jelentőségteli térnek a létezését úgy élik meg, mint ősélményt. Egyfajta "világalapítást", amely megelőz minden, a világra vonatkozó reflexiót, mert ez teremti meg azt a "szilárd pontot", középtengelyt, amelyből a jövőbeli tájékozódás kiindulhat.
A szent térhez általában valamilyen jelenés kapcsolódik: benne tör át a szentség, amely kozmikus környezetéből meghatározott területet kiemel, és minőségileg megváltoztat. Gondoljunk csak Jákob álombeli látomására (Ter 28,12-19), melyben az égig érő létrán fel- és alászálltak az angyalok, és az Úr (Jahve) is "rátámaszkodott". Valahol letelepedni egyet jelent a terület megszentelésével, hiszen a hely belakása az isteni teremtés utánzása.
A lakóhely tehát a társadalom szerkezetétől függetlenül szent, mert a világ tükörképe, a világ pedig isteni alkotás. Az emberi környezet különböző módokon tehető kozmikussá:
a) A négy horizontot valamely középpontból vetíti ki (pl. a falu határai megfelelnek a földrajzi észak-dél, kelet-nyugat felosztásnak); vagy a sátor/jurta építésekor felállítanak egy középső axis mundi-t ("világtengelyt", szent oszlopot).
b) Szertartás révén ismétlik meg, hogy a tengeri sárkány vagy ősóriás testéből jött létre a világ. Ilyen építési áldozatok emlékét őrzik a népballadák: az Arta-hídé Görögországban, az Arges-kolostoré Romániában, vagy a magyar Kőmíves Kelemen.
A "mi világunk" az istenek példaszerű művét, a kozmogóniát utánozza, ezért az ellenségek (akik rátámadnak) az istenek ellenlábasaival, a világdémonnal vagy őssárkánnyal válnak azonossá. Még ma is ugyanezekkel a képekkel jelzik azokat a veszélyeket, amelyek valamilyen kultúrát fenyegetnek. Káoszról, pusztulásról, sötétségről beszélnek, amelyben a mi világunk elpusztul. Mindezekkel a fordulatokkal valamilyen rend, kozmosz, szerves kultúra megsemmisülését jelölik, a visszamerülést valamiféle cseppfolyós, formátlan, kaotikus állapotba.
A keresztény interpretáció szerint Jézus Krisztus kereszthalála megszűntette a szent és profán vallási kettősségét. Az Istenember világba való testesülésével és megváltói művével a Szentháromság valóságába vezette el a teremtést. Ennek az aktusnak jelképe az, hogy a jeruzsálemi szentély kárpitja, mely a frigyládán trónoló Jahve és a világot megjelenítő liturgikus rész között függött, a tetejétől az aljáig kettéhasadt (Mt 27,51). A szenttel együtt (aki egészen más) a végidő is berobbant az emberiség történelmébe, ami megszűnt profán kronológia lenni: üdvtörténetté módosult.
"Az emberi gondolkodás és tevékenység mintegy természetes és magától értetődő horizontja egészen a felvilágosodás koráig a vallásos, istenhívő alapfelfogás vagy szemlélet volt… Az izraeliták és az újszövetség első generációinak a hívője számára a pogányok vallása jelentette a kihívást - a pogány istenek kultusza, és nem az istentelenség, az istenellenesség vagy istennélküliség, azaz az ateizmus. Ez a vallási és művelődéstörténeti szellemi háttér megmaradt ugyan egészen a második ipari forradalomig, tehát csaknem napjainkig, a korunkat jellemző vallástalanság, közömbösség, világnézeti érdektelenség azonban a felvilágosodással indul történelmi útjára." (Nyíri Tamás: Mélylélektan és ateizmus)
Korunk ateizmusának gyökerei voltaképpen a 13. század kezdetéig nyúlnak vissza. A kabala, a zsidók misztikus-titkos tudománya meglehetősen fantasztikus, akkortájt keletkezett történetet hagyományozott ránk. A történetbeli Jeremia próféta Sira nevű fiával három évig tanulmányozta a fölöttébb rejtélyes Széfer Jecirá-t (סֵפֶר יְצִירָה), azaz a Keletkezések könyvét (ez a könyv voltaképpen Kr.u. 500 körül íródott, s a számok és a betűk teremtő erejéről szól). Három év elteltével különféle változatokat kezdtek összeállítani a héber ábécé betűiből, mígnem rátaláltak a helyes betűkombinációra. Ennek segítségével egy embert teremtettek - úgy, amint Jahve egykor szavának erejével megteremtette a világot. Az ember teremtette ember homlokán ez a felirat volt olvasható: Jahve Elohim emet (יהוה אלוהים אֱמֶת), vagyis az Úr Isten hűséges. Az újonnan teremtett ember kezében azonban volt egy kés, s ezzel kitörölte az emet első betűjét, az alefet. Ezután már csak ez állt a homlokán: Jahve Elohim met (מֵת), azaz az Úr Isten halott.
A maga nemében egyedülálló Gólem-történet fél évezreddel korábban előre jelezte azt, ami Martin Heidegger és mások (M. Buber, K. Jaspers) szerint korunk ismertetőjegye: az "Isten meghalt" mondat, amelyet Nietzsche eszeveszett embere harsog fényes nappal a piacon, lámpással a kezében: "Isten meghalt! Isten halott! És mi öltük meg. Hogyan vigasztalódjunk, minden gyilkosok gyilkosai? … Ki mossa le rólunk ezt a vért?"
Mivel a fejlett ipari társadalom értékei és elvárásai, követelményei és feladatai egyértelműen erre a világra, a világ "megművelésére", az emberi egzisztencia anyagi és - a fogyasztói társadalom által meghatározott - szellemi igényeinek a kielégítésére irányulnak, a társadalmi nyomás és kontroll alatt élő embereknek alig van módja és tehetsége, hogy a vallási értékrend irányában tájékozódjon. Leginkább akkor, ha a vallási értékrend ellentétesnek mutatkozik az általános társadalmi berendezkedéssel, amelyet szüntelenül terjesztenek, megerősítenek és újratermelnek a tömegtájékoztatási eszközök. Isten távollétének tapasztalata, hallgatása, sőt Isten halála a kor alapérzése, amely alól még az istenhívő sem vonhatja ki magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése