Az előző bejegyzés azzal zárult, hogy lehetne másként élnünk. Következzen mostantól néhány példa, akik különösen lelkesítenek ebben a törekvésemben.
Assisi Ferenc 1182-ben született, amikor a béke beköszöntével, az utak kiépítése, a földművelés és kézipar fejlődése előmozdította a kereskedelem újjászületését. Az itáliai városok, mint Genova és Velence, melyek megőrizték összeköttetésüket a bizánci császársággal, a Földközi-tengeren át fontos árucikkeket szállítottak. Az ismert világ már négy évszázada élt a feudalizmus uralma alatt, jól meghatározott hűbéri láncban. Forgalomba került az arany, a gazdagság szimbóluma pedig ettől kezdve többé nem a föld, hanem a pénz lett.
Francesco mindössze öt éves, mikor a keresztény világot nagy vallási láz keríti hatalmába. Jeruzsálemet elfoglalja Szaladin, egyiptomi szultán. Amíg kortársai közül többen keresztes hadakat szerveznek és vezetnek, ő később mezítláb, gyalogosan megy el Krisztus örömhírével a szultánhoz. Az újonnan feltörő városi polgárság az ő korában kezd saját törvényeket és bíróságot, vagyis politikai autonómiát követelni. Szülővárosának lakói egy interregnumot kihasználva szakítanak a hűbéresi rendszerrel, és a földdel egyenlővé teszik a város fölé tornyosuló erődöt. A köveket az új városfal építésére használják fel, amely ezentúl a város függetlenségét hivatott oltalmazni. Csupán tizenhét éves (1199-et írnak), amikor a köznép elűzi Assisiből a nemeseket, és házaikat felgyújtja. Ferenc a kereskedők osztályához tartozott, akik a kommunális forradalmat kirobbantották, de csakhamar felfedezte ennek az új társadalomnak a fonákját: a pénz uralmát, az általa okozott konfliktusokkal és nyomorral együtt. Ezért a szegények és kirekesztettek világa felé indul.
"Az általa megvalósított evangéliumi megújulás túlnőtt bármely egyszerű szekta vagy kápolna ügyén… Nagyobb emberi távlatra mutatott, mint maga a kereszténység: egy univerzális s egyszersmind emberi léptékű testvériség horizontjára. Ferenc azon kevesek közé tartozott, akik révén az Evangélium újra Jó Hír lett mindenki számára… a legegyszerűbbek oldalán maga is felfedezte Istennek azt az arcát, amely nagyon különbözött az egyház hatalmasainak és a szent háborúknak az Istenétől: megszűnt számára külső és uralkodó úr lenni. Úgy jelent meg neki, mint aki történelmünkben titokzatosan jelen van, a hatalom minden jelétől mentesen, azzal összeforrva, ami az ember világában a leggyöngébb és a legkisebb. Megtalálta Isten alázatosságát és humanitását… megértette, hogy az Evangélium Istenének felismerése szükségképpen átalakítja az emberi kapcsolatokat: Ő ott jelenik meg az emberek között, ahol nincs többé uralkodó és elnyomott, ahol nincsenek többé kizártak…" (Eloi Leclerc: Assisi szent Ferenc. Visszatérés az Evangéliumhoz, Szeged 1991)
Isten Szegénykéjének a halála sem mindennapi. Utolsó órájához közeledve arra kérte a testvéreket, hogy vigyék ki az Angyalos Boldogasszony kápolnájából, és a város alatt elterülő lapályon ruhátlanul fektessék a földre. Sem "szamár-testvérhez" (tulajdon testéhez), sem a halotti öltözékéhez nem ragaszkodik. Ő az első nagy rendalapító, akit küldetése éppen a helyben maradásra késztet: szülőföldjén, rokonai és barátai között tesz tanúságot Meghívójáról, aki nincs alárendelve a nehézkedés erőinek, közöttünk mégis az utolsó helyet foglalta el.
Lelkisége roppant egyszerű: szegényen állni az egyedül gazdag Isten előtt, aki értünk (ingyen szeretetből) mindenkinél kisebbé lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése