A pokol kapui

Jézus így szólt Péterhez: "És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta." (Mt 16,18)

Az intézményesülés során egy közösség szerkezete, tanítása annyira elkanyarodhat a kezdeti karizmatikus szellemtől, hogy lassan nem egy vonatkozásban ellentétbe kerül azzal. Az intézmény képviselői oly módon összenőhetnek saját közösségi struktúrájukkal, formáikkal, tanaikkal, hogy már észre sem tudják venni az eltorzulást. A weber-i karizma-fogalom úgy szól, hogy "a történelem sajátos, teremtő, forradalmi ereje". Spontán tanulással el nem sajátítható, a közösség intézményes struktúrájának megváltoztatására képesíti birtokosát. Dosztojevszkij inkvizítora Krisztusban ezt a karizmatikus bizonytalanságot utasítja el. ("Mi kijavítottuk művedet... A mi egyházunkban az emberek nyugodt biztonságban élnek, gond nélkül… S most mindezt meg akarod semmisíteni? – Távozz! És ne gyere vissza többé. Soha! Soha!")

A krisztushit éppen azt követeli, hogy "ne a láthatókra, hanem a láthatatlanokra szegezzük tekintetünket" (2Kor 4,18). Az intézményes biztonság-keresésre is vonatkoztatható Jézus figyelmeztetése: "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt." (Lk 9,24); az intézmény stabilitásával szemben arra biztat: "Ti ne aggódjatok, csak kérjetek Istentől és megadatik nektek." (Mt 6,25 és 7,7). Az intézmény emberi "bölcsességével" szemben a jézusi bölcsesség nem az emberi töprengés eredménye (Mk 13,10–13), hanem a Lélektől származik. Összefoglalva: a Jézusban hívő közösség az erejét nem a struktúráiból, hanem a mustármag reményéből meríti.

Amikor a Názáreti Jézus egyházat alapított, az intézményesülés útjára indította el választottait. A szociológia megfigyelése szerint a karizma rövid életű, ritkán éli túl az alapító generációt. Az őket követő nemzedékeknél kivédhetetlenül megkezdődik a formák elidegenedése. A kereszténységben azonban a lényeg meghamisításához vezet, ha a személyes kapcsolat háttérbe szorul. Ezért a Krisztus-test hasonlat mintájára a szervezet és a kegyelmi ajándékok olyan egymásra utaltak, mint a csontváz és az izomzat az anatómiában. "A karizma mindig új formákban jelentkezik. Így szükségképpen feszültségeket okoz az intézményben, de éppen ezáltal képes azt kimozdítani a megmerevedésből."

Ahogy megkezdődött a kereszténység világivá válása Nagy Konstantin korában, mintegy ellenállásként alakult ki a szerzetesi mozgalom, amely keleten Nagy Szent Bazil (+379), nyugaton Nursiai Szent Benedek (+547) regulája köré tömörült. Már Nisszai Szent Gergely (+395) tiltakozik az egyház gazdagsága ellen: "Az apostoli tanítás nem rendelte el, hogy méltóságot, gazdagságot, világi csillogást keressünk a püspöki kötelességekben. S ha valami efféle mégis rátapad… nem kellene azt inkább elűznünk?!" A középkori egyház hatalmával szemben is gyakran hallunk hangokat. Szent Bernát így ír III. Jenő pápának: "Ami téged illet, nem hallok másról, csak döntésekről és törvényekről. Mindezek eredete - éppúgy, mint a tekintélyre, gazdagságra való igényé – Konstantin császárra és nem Péterre vezethető vissza." Tucatjával idézhetnénk a példákat arra vonatkozóan, amikor a Szentlelket egyházi formák vagy intézmények hitelesítőjévé degradálták.

A kereszténység első két évszázadának struktúrája inkább a karizmatikus vonásokat hordozta magán. Az üldözés külső nyomása egyrészt lehetetlenné tette a hatalommal való összefonódást, másrészt nagymértékben növelte a közösség belső egységét, felelősségét, elkötelezettség-tudatát. A Nagy Konstantin császár nevéhez fűzött fordulat ambivalens jelenség. A közel háromszáz év véres üldözése után - amely a harmadik században erősen lanyhult - a megtépázott egyház, mint szabadítót ünnepelte a kívülállók püspökét (ahogyan Caesareai Eusebius szerint Konstantin magát nevezte). Ő számol be arról az addig hihetetlennek tűnő eseményről is, amikor a niceai zsinat (325) bezárásakor a császár ünnepi vacsorára hívta meg a püspököket. "Kétségtelenül Jézus Krisztus Országának képe volt ez - írja -, s azt hittük, hogy álmodunk." Modern korunk eseményeivel példázva: olyan világraszóló esemény volt ez anno, mintha a keleti egyházak püspökeinek összorthodox zsinata a Kelmlben tartotta volna ülését, Sztálin elvtárs személyes támogatásával.