2008. április 12., szombat

Új idők új dalai

Roncalli pápa harmadik utódja és egyben boldoggá avatója, II. János Pál pápa 1986. február 1-én Indiába látogatott. Mahatma Gandhi emlékművénél perceken át térdelt, mintegy kiengesztelődve Gandhival, akit a harmincas években XI. Pius pápa nem volt hajlandó fogadni, mert Gandhi nem akart úgy felöltözködni, ahogyan azt a pápai kihallgatások protokollja akkoriban megkövetelte. Ezzel szemben a lengyel pápa az indiai szokásoknak megfelelően, cipőjét levetve közelítette meg az emlékművet. Egyik nyilatkozatában pedig kijelentette, hogy az ősi dzsainista valláshoz tartozó Gandhi keresztényebb volt sok kereszténynél. Beszédében kihangsúlyozta: "a békét és az igazságosságot - Gandhi tanítása szerint - az igazsághoz ragaszkodva valósíthatjuk meg. Az igazság ereje vezet rá minket arra, hogy felismerjük minden ember méltóságát és egyenlőségét, hogy elutasítsunk minden hátrányos megkülönböztetést. A béke csak akkor valósulhat meg, ha megújulnak a szívek. Mahatma Gandhi is, aki odaadóan tisztelte Istent, és különleges csodálattal adózott a nyolc boldogság evangéliumi tanításának, azt hirdette: a szeretet civilizációját csak akkor valósíthatjuk, meg, ha tiszteletben tartjuk minden ember egyedülálló méltóságát."

Az ökumenikus párbeszéd (az egyházak testvéri közeledése) az utóbbi időben jelentősen megtorpant, részben a Hittani Kongregáció 2000-ben kiadott Dominus Jesus nyilatkozatának megjelenése miatt, melyet azóta ismételten megerősített a tanítóhivatal. Ebben a szövegben az egyház szervezeti egysége fölötti aggódásban szinte Machiavelli elszántsága mutatkozik meg. Már-már sajnálatot ébreszt az olvasóban az a nyelvi-szellemi akrobatika, mellyel bizonyítani igyekszik, hogy "Krisztus egyetlen egyháza… a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott Katolikus Egyházban létezik." Ebből kifolyólag az egész keleti kereszténység tiszteletreméltó részegyház csupán, mely "bizonyos fogyatkozást szenved" - a reformáció egyházi közösségei pedig e tanítás szerint nem is nevezhetők a szó teljes értelmében egyházaknak. Az emberiség (anyakönyvi adatok szerinti) közel egyhatodát tömörítő Római Katolikus Egyház újra végzett egy gyors hátraarcot, ki tudja hányadszor a történelem során.

1 megjegyzés:

Balázs írta...

Csak azt tudnámn, hogy ezt a Dominus Iesust hogy magyarázza az, aki nem tekinti e szöveget a Zsinat elárulásának. :( (Hacsak nem úgy, hogy a Zsinatot tekintette az egész biznisz elárulásának, és a Dominus Iesust a visszatérésnek a hit eredeti tiszta forrásához.)