2008. április 7., hétfő

Jézus akták V.

Joggal hivatkozik-e Jézusra ez a sikeres és hatalmas egyház? Ez a názáreti férfi kijelentései és tettei miatt került konfliktusba korának uralkodó erőivel. Vajon nem járna-e ismét így, ha megkérdőjelezné az uralkodó vallási köröket és klikkeket, a szokványos, néha babonás vallásosságot? Nem szervezne-e nyilvános tiltakozó akciókat az üzemszerűen gyakorolt vallásosság ellen? Mindez merő anakronizmus? Rá hivatkozva nem lehet igazolni a nőgyűlölő patriarchalizmust, a kötelező cölibátust, vagy az arisztokratikus-monarchikus struktúrákat - vallja H. Küng.

Illusztrációként álljon itt egy történet: "A pap bejelentette, hogy a következő vasárnap maga Jézus Krisztus jön a templomba. Az emberek nagy számban jöttek, hogy lássák őt. Mindenki arra számított, hogy majd prédikálni fog, de ő, amikor bemutatták, csak annyit mondott, hogy »hello«. Mindenki vendégül akarta látni éjszakára, főleg a pap, de ő kedvesen visszautasította. Azt mondta, hogy a templomban szeretné tölteni az éjszakát. Mennyire jellemző, gondolták az emberek. Következő reggel azonban már korán eltűnt, még mielőtt a templomajtókat kinyitották. Rémületükre a pap és az emberek a templomukat vandál módra megcsúfítva találták. A falakra mindenütt az a szó volt felírva, hogy »óvakodjatok«. A templom egyetlen része sem menekült: az ajtók, az ablakok, az oszlopok és a pulpitus, az oltár, még a Biblia is, ami az olvasóállványon nyugodott. Nagy betűkkel és kicsikkel, tintával, ceruzával és minden elképzelhető festékkel. Ahová a szem csak pillantott, ott találta a szavakat: »Óvakodjatok, óvakodjatok, Óvakodjatok, óvakodjatok, Óvakodjatok, óvakodjatok, óvakodjatok…« Sokkoló. Irritáló. Zavaró. Lenyűgöző. Rémítő. Mitől kellene óvakodniuk? Nem mondta. Csak annyit: óvakodjatok. Az emberek első gondolata az volt, hogy ennek a mocsoknak, megszentségtelenítésnek minden nyomát letisztítsák. Csak az tartotta vissza ettől őket, hogy maga Jézus cselekedte ezt. Aztán, minden egyes alkalommal, amikor az emberek a templomba jöttek, a misztikus szó, »óvakodjatok«, kezdett beleágyazódni az emberek agyába… kezdtek óvakodni a Szentírástól, így aztán képesek voltak hasznot húzni belőle anélkül, hogy vakbuzgók lettek volna. Kezdtek óvakodni a szentségektől, így aztán megszentelődtek anélkül, hogy babonásakká váltak volna. A pap kezdett óvakodni az emberek feletti hatalmától, így aztán segíteni tudott anélkül, hogy felügyelt volna. És mindenki kezdett óvakodni attól a vallásosságtól, mely szüntelen önelégültséghez vezet. Törvénytisztelők lettek, de a gyengékkel együtt érzők. Kezdtek óvakodni az imától, ezért aztán az nem gátolta meg őket abban, hogy önállóak legyenek. Még az Istenről alkotott fogalmaiktól is kezdtek óvakodni, így aztán képesek lettek felismerni őt a templom szűk falain kívül is…" (Anthony de Mello SJ: Szárnyalás, Kecskemét 2000)

Ezek szerint az intézmény és karizma egymás ádáz ellenfelei? Vagy inkább igaz az a kijelentés, hogy ha egy karizma nem intézményesül, akkor megszűnik? Nyíri Tamás filozófia professzor emlékezetes megállapítása: amennyiben a születő kereszténység nem vette volna át a római jog terminológiáit és gondolkodásmódját, akkor napjainkban mint egy rég volt ókori szektát tartanánk számon.

1 megjegyzés:

Balázs írta...

Az egyik kedvencem a sok közül:

- Gyönyörű! Csodálatos! - lelkendezett az ördög, amikor meglátta a teremtett világot. - Szervezzük meg!